Recent Posts

2009. június 18., csütörtök

Kovász I.

Első olvasásra kiderül bárki számára, hogy ez egész biztos nem türelmetlen embereknek való. Sőt, még másodikra is :) Aki ismer az tudja, hogy nekem nem erényem a türelem. De valahogy bizonyos dolgoknál mégis képes vagyok uralkodni magamon. És persze mikor elkészült, be kellett látom, hogy megérte. Munka nem sok van vele, csak győzzük kivárni míg elérkezik az a nap, mikor végre süthetünk vele. Első alkalom óta nálam állandó lakó lett a kovász a hűtőben.
1.nap egy közepes méretű befőttes üvegben összekeverünk 4 ek magas sikér tartalmú lisztet (pl. BL80),2 ek joghurtot és 1/2 ek vizet, aztán lefedjük és hűvös helyen hagyjuk másnapig.
2. nap hozzákeverünk 4 ek lisztet és 3,5 ek vizet
3.nap ismét hozzákeverünk 4 ek lisztet és 3,5 ek vizet
4.nap összekeverjük, majd kiöntjük a háromnegyedét és hozzákeverünk 1 dl vizet és 100g lisztet
5.nap megismételjük a 4. napot
6. naptól már használható, de a 8-10.napon lesz az igazi. Addig a 4. napot ismételgetjük.

A frissítések közti időben lefedve, hűvös helyen tartjuk.
Mikor már nincs rá szükség lezárva tárolhatjuk a hűtőben. Ekkor használat előtt egy tiszta edénybe tegyük 2 ek kovászt, adjunk hozzá 50g lisztet, 60g vizet és pihentessük másnapig lefedve. Ekkorra újra elkezdenek dolgozni az élesztő gombák és süthetünk vele.


0 megjegyzés: