Recent Posts

2009. október 9., péntek

Vadas? Vadas!


32 évig a vadas volt szinte az egyetlen étel, amit nem voltam hajlandó megenni. Nem tudom az okát, hisz mindent szeretek ami benne van, mégse kellett. Az egész család kénytelen volt miattam makarónival enni, amit én sajtos-tejfölös-ketchupos tésztává varázsolhattam a tányéromban. Bár jobban belegondolva a krumplifánkocskáktól se jöttem zavarba :)
Idén tavasszal aztán egyre érlelődött bennem a vágy egy kis vadas után. Mikor már alig lehetett jó "erős" sárgarépát kapni hozzá, végre elszántam magam és megfőztem. Aztán rövid időn belül ismét. És láss csodát, bekerült a top 50-be!
Azt hiszem most már nincs olyan étel, amit ne szeretnék. Nem is tudom, hogy ennek örüljek-e? :)
Nagyikám receptje alapján, saját szájízre alakítva főzöm, rengeteg szósszal. Marhahúsból felsál, fehérpecsenye, comb vagy hátszín jöhet szóba, bár korábban, mikor még én nem ettem belőle, volt egy próbálkozásom marhanyelvvel is. Mindenki szerint isteni lett, de én azóta sem tudtam rávenni magam, hogy még egyszer nyelvet pucoljak.
A húst, a zöldségekkel minimum 2 napig pácolom. Egy nagy tálba helyezem a húst, köré az aprított sárgarépát, fehérrépát, zellerzöldet, vöröshagymát félbevágva és leöntöm
a vízből, ecetből, cukorból és sóból álló páclével. Teszek még mellé egészben borsot és babérlevelet, majd lefedve a hűtőbe teszem.

2 nap elteltével ebben a páclében felteszem főni. Kb. 2,5 óra elteltével már kellőképp puha minden. Ekkor kiveszem a húst és szép szeletekre vágom. Egy edényben zsíron apróra vágott hagymát dinsztelek, majd belehelyezem a hússzeleteket és mindkét oldalukat sütöm pár percig. Utána egy tányérra szedem és a visszamaradt zsiradékon cukrot pirítok, majd ráteszem a leszűrt, főtt zöldségeket, a zellerzöldet kivéve, mert az kidobom. Pár percig pirítgatom még, aztán megszórom liszttel és felöntöm a lével. Végül botmixerrel összeturmixolom, ízesítem még sóval, frissen őrölt borssal és mustárral. Visszateszem bele a hússzeleteket és kész is. Tejfölt csak a tálaláskor adok hozzá, így aztán remekül fagyasztható, ami nem egy hátrány a mennyiségét tekintve :)
Szerencsémre Tamásom a makarónit részesíti előnyben köret gyanánt, mert a zsemlegombóccal még nem barátkoztam meg. Igaz a krumplifánkot még nem ajánlottam fel neki, mint opcionális lehetőség :)



Hozzávalók:

1 kg marhahús
1-1,5 kg sárgarépa
4 db nagy fehérrépa
1 nagy csokor zellerzöld
1 közepes + 1 nagy fej vöröshagyma

bors
babérlevél
ecet
cukor
mustár
zsír vagy olaj
tejföl





1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi is nagyon szeretjük,de nálunk a zsemlegombóc elengedhetetlen :)