Recent Posts

2009. november 30., hétfő

Rizottó marhahússal


Itt is igaz az az alapszabály, hogy igazán jót, csak jó minőségű alapanyagokból lehet főzni.  Rizottó esetén 2 dolog elengedhetetlen : jó minőségű rizottó rizs és alaplé. Rizottóhoz való rizsek közül az Arborio-hoz, már szinte bármelyik nagyobb üzletben hozzájuthatunk. Nemrég a Culinarisban vettem Vialone Nano és Carnaroli fajtát és mindkettő mennyei volt. 
A Vialone Nano különlegessége, hogy ezt a nevet csakis a Verona mellett termesztett fajta kaphatja.  A hangsúly azonban a rizsfajták keményítő leadásán van. Minél magasabb ez a százalék, annál jobb. A keményítő kioldódása következtében lesz az ételünk szinte krémes.  A rizst sosem mossuk meg a rizottóhoz és fontos a folyamatos kevergetés is, mert így tudjuk fokozni a keményítő minél nagyobb arányú kioldódását.
Az alaplé legyen valódi, házilag készített. Sok zöldségből, csontból esetleg húsból lassú tűzön, sokáig főtt leves, leszűrve. Igazán nem sok munka, mert csak bele kell dobálni mindent egy nagy fazékba, aztán ha kész, le kell szűrni és üvegekben remekül elvan a mélyhűtőben. Vagy ha levest főzünk érdemes többet készíteni és másnapra időzíteni a rizottó ebédet.( Az alaplé kb. 2,5-3-szorosa legyen a rizs mennyiségének.) 
Ízbolygónál olvastam egy érdekes technikát a rizottóra, amit ki fogok próbálni, de ez még a hagyományos módon készült. Horvátországban ettünk nagyon finom rizottót és azt próbáltam reprodukálni. Szerintem meglehetősen jól sikerült :)
A marhahúst egészen picit kockákra vágtam és kevés olajon fehéredésig sütöttem a hagymával. Sóztam, borsoztam és ráöntöttem a vörösbort, a levesből 1 dl-t és lefedve lassú tűzön puhára főztem. 
Egy másik edényben vaj és olaj keverékét hevítettem és beleszórtam a rizst és a kockára vágott sárgarépát. Pár percig kevergettem aztán hozzáadtam a meleg! fehérbort, majd 1-2 perc elteltével az első adag forró! levest. Kevergettem és mikor a rizsszemek megitták az összes levet, ráöntöttem a következő adagot és így tovább. A végén belekevertem a vajat, a parmezánt, a húst és forrón tálaltam. 


Hozzávalók ( 4 személyre ) 


250 g marhalábszár
1 közepes fej vöröshagyma
100 g száraz vörösbor
só, bors
100 g alaplé


250 g rizotto rizs
750 g alaplé
100 g száraz fehérbor
1 nagyobb sárgarépa
50 g frissen reszelt parmezán
1 mk sáfrány
olaj
vaj





2009. november 28., szombat

Gulyásleves

Nem kell megijedni, ígérem nem csak levesek lesznek mostantól. De a számomra legkedvesebb mégse maradhat ki! Az igazi bográcsban lenne, de azért így sem rossz. Nincs is ennél jobb egy borongós, hűvös napon, utána pedig frissen sült fánk, palacsinta vagy épp túrós batyu. :)

A hagymát a zsíron megpárolom, majd hozzáadom a kockára vágott húst, a paradicsomot, a paprikát, majd ha kifehéredett megszórom a pirospaprikával, hozzáadom a fűszereket és a zöldségeket. A sárgarépából egy maréknyit, a fehérből pedig mindet szándékosan apróbbra vágom, hogy az a végére szétfőve sűrítse a levesem. ( A zellerzöldet egészben teszem bele és a végefelé egyszerűen kidobom a vastag szárát. )Felöntöm vízzel és lefedve, lassú tüzön főzöm. Félidőben hozzáadom a krumplit, a végén pedig a csipetkét is belefőzöm.
Friss, fehérkenyérrel és erőspaprikával tálalom.  


Hozzávalók ( 4 személyre )

1 kg marhalábszár
2 fej vöröshagyma
3 sárgarépa
1 fehérrépa
3-4 szem krumpli
zellerzöld
1-2 gerezd fokhagyma
só, bors
őrölt kömény
zsír

2009. november 25., szerda

Karfiolkrémleves


Ez a leves akkor készült mikor még volt konyhám.  Régi szép idők..., :) Ám arra gondoltam, hogy addig is míg újra fakanalat ragadhatok jöjjön egy két korábban készült ételt.
Már írtam róla, hogy újabban leveses lettem, a piacon pedig gyönyörűséges karfiolok kellették magukat pár hete. A bevásárláskor még normál karfiol leves volt a fejemben, ám végül ez lett belőle. 
Családom férfi tagját nem avattam be előre a leves mibenlétébe, így előzvén meg az előítéletét, amit a karfiol és ráadásul krém!leves elnevezés kiváltott volna. A végeredmény pedig bekerülhetett a "ilyet máskor is főzhetnél " csoportba! :)
A póréhagymát apróra vágtam és kevés olíva olajon megfutattam. Hozzáadtam a kockára vágott répát, a zellerszárat, sóztam, borsoztam, megszórtam kevés szerecsendióval és kevés vízzel félig megpároltam. Ekkor hozzáadtam a rózsáira szedett karfiolt és annyi vizet, hogy ellepje, majd lefedve puhár főztem. A legvégén hozzáadtam egy nagy csokor összevágott petrezselymet és botmixerrel pépesre kevertem. Végül tejfölt kevertem hozzá és fűszervajon pirított zsemlekockával tálaltam. 
Nem használtam lisztet, mert sok volt a karfiol és épp elég sűrű lett így is. 

Hozzávalók:

1 nagyobb karfiol 
3 közepes sárgarépa
1 fehérrépa
1-2 zellerszár
 kb. "15-20 centi" póréhagyma
só, bors
őrölt szerecsendió
4 dl tejföl
1 nagy csokor petrezselyem



2009. november 22., vasárnap

Konyhafelújítás II.

Aki csinált már hasonlót, annak mondanom sem kell, hogy bár mindent, de tényleg mindent megterveztünk előre, mégis jöttek a nem várt meglepetések. És persze nem a kellemes fajtából. Tamásommal egyet értettünk abban, hogy picit olyan volt, mintha valaki próbára tenne minket. Hatalmas sziklákat gördítenek elénk és amint átrágjuk rajta magunkat ledobnak elénk egy újabbat. Időnként pedig mintha visszahajítanának a startvonalra. Be kell ismernem, hogy sokkal nagyobb fába vágtuk a fejszénket, mint azt gondoltuk. És persze a nem várt események tovább nehezítik a dolgunkat. De vettük/vesszük az akadályokat és most már látni a végét is! És az, hogy nagyrészt a kettőnk munkája alakította olyanná amilyen lett, büszkeséggel tölt el. Nyilván nem lett tökéletes, de úgy érzem kihozzuk a maximumot a lehetőségeinkhez mérten.
Az extra segítségért pedig külön köszönet Anyunak és Bazsinak! :) 

Legközelebb viszont kizárt, hogy 3 hétig legózom az IKEA deszkáival és csavarjaival!:) Hihetelenül embert próbáló feladat egy komplett konyhabútor összeállítása. El se tudom képzelni, hogy aki nem Pista bácsi technika óráin nevelkedett az hogyan képes idegösszeomlás nélkül végigcsinálni. Az ezer féle szerszám igényről ne is beszéljünk! Gondolom nem csak a mi háztartásunkban nincs dekopír fűrész, satu vagy éppen fémfúrószár! :)

Ide kattintva látható pár előtte és közben fotó és amint az utolsó pohár is a helyére került, jön a sorozat a végeredményről :) A főzést reményeim szerint jövő héten megkezdhetem újra, mégha nem is teljesen kész konyhában:)


2009. november 17., kedd

Egy nyaralás részletei 3. fejezet


Az utolsó előtti esténket egyértelmű volt, hogy Cavtat-ban töltjük. Búcsúvacsora egy általunk választott étteremben. Ami ezúttal telitalálat volt! Séta a parton. Naplemente az álom yacht-ok társaságában. És a Leut étterem. A hely az alá carte ételeken kívül öt féle menüt is ajánlott. Csábító volt, hogy ennyi féle ételt is megkóstolhatunk, így a menük mellett döntöttünk. Az aperitif után marinált halat és halpástétomot kaptunk friss kenyérrel az előétel megérkeztéig. Tamásom dalmát sonkát kapott sajtokkal, én pedig polipsalátát. Ezután mindketten rizottót kaptunk, de míg az ővé húsos volt, az enyém az ominózus black rizottó. A húsos menü dalmát savanyú levessel folytatódott, amit steak köretekkel és salátával követett. Én pedig kaptam egy nagy tál kagylót, amit egy királyrák díszített. Utána pedig egy vörös tonhal steaket, egy grillezett halfilét és zöldségeket ettem salátával. És ha még mindez nem lett volna elég, kaptunk egy-egy gyümölcssalátát és kávét. A vacsora mellé vörösbort ittunk. A hely mesés, az étterem pedig 10 pontos! Na ugye, hogy tudok én dicsérni is?!:)

Mikor másodszor is Splitbe érkeztünk, meglepve tapasztaltuk, hogy a két héttel azelőtt még oly szépnek tűnő kikötő és óváros mennyire piszkosnak és rémesnek hat most. Mivel ennyi idő alatt nem történhetett nagy változás a helyi viszonyokban, így arra jutottunk, hogy az ok csakis az lehet, hogy láttuk Dalmáciát. Viszont módosítottunk a tervünkön és nem sokat időztünk ott. Elmentünk Trogir-ba, megnéztük az évekkel ezelőtti nyaralásom színhelyét Primosten-ben, elhajókáztunk a Krka nemzeti parkba.

Trogir még mindig olyan, mint egy ékszerdoboz! Primosten hatalmas változáson ment át. Teljesen beépült. És még mindig elvarázsol. Krka pedig leírhatatlan. Nem győztük fotózni a hatalmas vízesést. 
 






 














Az utolsó esténken Splitben fantasztikus csevapot ettünk a Diocletianus-palota lépcsőin ülve, vörösbort kortyolgatva, élőzenét hallgatva.




Hazafelé még belefért egy kétórás városnézés Zágrágban.
Érdekes volt megfigyelni, hogy változtak a városok délről észak felé. Mintha három különböző országban jártunk volna. Más emberek, más vidék.
Ami viszont elgondolkodtatott, hogy hogyan lehet egy ország, ahol nemrég még háború folyt, ennyivel fejlettebb. Az útjaik, az autópályáik, a tömegközlekedés! A buszok légkondicionáltak, tiszták és pontosak. A buszvezetőknek tekintélyük van. De az is igaz, hogy kivétel nélkül beszélnek angolul és segítőkészek. A helyi járatokon 1 órán keresztül akár 230 forintért oda s vissza utazgathatunk. A közértjeikben nem áll száz féle ásványvíz, hanem a saját Jana vízüket preferálják. És ezt több terméknél is megfigyeltem. Mint ahogy azt is, hogy a light termékek olcsóbbak, mint a kalóriadúsabb változataik. És bár volt pár melléfogásunk, mégis három fantasztikus. Élményekben dús heteket sikerült eltöltenünk, gyönyörű helyeken jártunk és nagyon kedves embereket ismerhettünk meg.

2009. november 14., szombat

Egy nyaralás részletei 2. fejezet

Másnap a helyi strandot látogattuk meg és egész nap heverésztünk. Egyrészt, hogy kipihenjük az utazást. Másrészt, és ez volt a nyomósabb érv, hogy végre összeszedjünk némi színt. 
Mindkettő sikerült. :) Este pedig elégedetten dőltünk hátra a bőséges és kitűnő vacsora után. Paradicsomleves volt, ami egész hasonló az általunk készítetthez, de némi sült paprika ízt is felfedeztem benne. Utána sült húst, párizsi csirkemellet és cukkinis tojáslepény kaptunk, zöldséges rizzsel és az elmaradhatatlan káposztasalátával és paradicsommal.

21.-én reggel útnak indultunk, hogy felfedezhessük az útikönyvekben oly sokat emlegetett Lopud szigetet és a még többet hirdetett fehérhomokos Sunj beach-et. Nos, aki ezt írta róla még nem látott fehér homokot. Azért választottam Horvátországot, mert számomra a sziklás tengerpart a legszebb. Erre bedőlve a hely fantasztikus PR-osának elhajókáztunk erre a szigetre, ahol aztán hegyre fel, majd hegyről le, keresztül gyalogoltunk a szigeten 40 fok melegben. És amikor már erőnk végén jártunk, megláttuk az ominózus partot. Nem állt el a lélegzetem. Épp olyan volt, mint bármelyik homokos tengerpart. A homok forró, a víz sekély és telis tele a part darázzsal. Rövid időn belül gyűlöltem a helyet. Sikeresen fogtunk egy golf autót taxi gyanánt és visszamenekültünk a sziget másik felére. Itt megkerestük a szintén sokat emlegetett Pálma fagylaltozót és megnyugtattuk magunkat egy-egy hatalmas fagylaltkehellyel.
A következő pár napban bejártuk a környéket. Dubrovnik óvárosát és strandjait, ez utóbbiak felejthetők, Cavtat-ot és a Lokrum szigetet. Ez esetben nem túlóztak a leírások. Valóban gyönyörű hely. Rálátni Dubrovnik-ra és valóban könnyedén találtunk magunknak egy saját strandot! :)
Cavtat pedig lenyűgözött! Olyannyira, hogy többször is visszatértünk. Parányi kis városka, a part mentén végig éttermek, a kikötőben pedig csodálatos yachtok.

Meglátogattuk a Tresteno-i arborétumot és elbuszoztuk Ston-ba. Ston két dologról híres. Ő büszkélkedhet a 2. legnagyobb fallal a Kínai Nagy Fal után, és az osztrigájáról. Így hát régi álmom teljesült, végre megkóstolhattam az osztrigát, nyersen. Nem lett a kedvencem, de azért még próbálkoznék vele így is, sült változatban pedig mindenképp. A hozzá kóstolt Plevac nevű bor határozottan kellemes volt. A fal megmászása pedig igazi kihívás volt. Tekintve, hogy Tamásom tériszonnyal, én pedig asztmarohammal küszködtem.:)

Még itthon kitaláltam, hogy milyen jó lenne lemenni egészen az ország legdélebbi csücskéig.
Remek ötlet. Vajon miért nem kérdezte meg tőlem senki, hogy miért? :)
Egészen eddig minden programot megvitattunk a házigazdáinkkal, akik hasznos tanácsokkal, ötletekkel láttak el minket. Ezen a napon ez elmaradt. Illetve ez nem teljesen igaz, mert korábban egyszer már említettük nekik ezt a tervünket és akkor mondták, hogy oda nehéz eljutni. Ennyi. No, de mit nekünk nehézség! Útra keltünk. Cavtat-ból ment egy nap 3 busz arrafelé. A legkorábbival elmentünk a félúton lévő Molunat-ba. A sofőr furcsán nézett mikor mondtam, hogy meddig mennénk, de nem szólt semmit. Molunat-ot falunak sem nevezném, hisz mindösszesen egy kemping és egy étterem található a strandja mellett. Rövid hűsölés következett a vízben, majd a következő busszal továbbmentünk Vitaljinea felé. Ugyanaz a sofőr, ugyanaz a busz. Egyre furcsábban néz, de nem szól semmit. Ekkor már gyanakodnunk kellett volna. De nem tettük. :) Elszántan haladtunk a legdélebbi pont felé. Ez a hely a térkép szerint Prevlaka. Még az se tűnt fel, hogy a térképen kívül máshol nem is említik a helyet. :)
Alig egy fél óra elteltével már csak hegyeket láttunk, aztán pedig földeket, szőlőt, paradicsomot, aztán vége lett az útnak és megállt a busz a semmi közepén. Kétség nem fért hozzá, hogy megérkeztünk. Ez volt a végállomás.
Ekkor megkérdeztük a sofőrt, hogy hogyan juthatnánk el Prevlaká-ba. Közölte, hogy csakis gyalog, ha kocsink nincs. Szerintem ekkor már majd megfulladt a visszafojtott röhögéstől.
Elindultunk. Nagyjából 50 méter után megláttunk egy táblát, mely szerint 7 km. Gyors fejszámolás. Kizárt, hogy 14 km-t sétáljunk ebben a hőségben kockáztatva, hogy lekéssük az utolsó buszt hazafelé.Visszaindultunk a buszhoz. Ekkor megláttunk egy csacsit. Gondolom Ő lehetett a hely fő látványossága. Éhesnek és szomorúnak tűnt, így szedtem neki pár fürt szőlőt, ami villám sebességgel el is pusztított. Azóta is csak remélni tudom, hogy ehet a csacsi szőlőt és nem lesz baja tőle.
Ezután, mintha mi sem lenne természetesebb, megvettük a jegyet vissza Cavtat-ig. A sofőr rendes volt. Nem nevetett hangosan rajtunk.
Azt azért még megtudhattuk az ominózus tábláról, hogy csapatépítő tréningek tábora található a megközelíthetetlen Prevlakán. Így ezúton szeretném ajánlani a főnökeimnek a legközelebbi ilyen programunk helyszíneként. :) 


2009. november 11., szerda

Egy nyaralás részletei 1. fejezet

Mivel ez mégis csak egy gasztronómiai blog akar lenni, így keretbe foglaltam azokat az eseményeket nyaralásunk 3 hetéből, ami ide illik. A fotókat ízelítőnek szántam. Aki elég erőt érez magában, az nyugodtan kattintson a linkre és nézze meg az albumot is. Bár az is csak töredéke az elkészült képeknek. :)

2009. augusztus 18.-án a délutáni órákban indult a vonatunk Splitbe. A hálókocsi határozottan alulmúlta az elképzeléseimet. Nem számítottam valami fényűző pompára, de nem gondoltam, hogy ennyire pici! Viszont tiszta volt és csak a Miénk! Úgy érzem, ha újra belevágnék, újra ezt választanám.
Pedig alig aludtam éjjel. Tamásom hősiesen vállalta a felső ágyat, én meg egész éjjel rettegtem és szinte láttam magam előtt, ahogy leesik. Nagyjából hajnali 3-kor feladtam a próbálkozást és inkább kibambultam az ablakon. Milliónyi csillag ragyogott az égen. Elállt a lélegzetem is. Pedig láttam már ilyesmit, de ilyet mégse. Távol voltunk mindentől. Sehol egy város aminek a fényei zavarhatnák a kilátást. Egyszerűen gyönyörű volt és érezni lehetett azt is, hogy már nem otthon járunk.
Másnap reggel némi késéssel ugyan, de szerencsésen megérkeztünk Splitbe. Innen már csak röpke 5 óra busszal az úti célunk. :) Az indulásig volt 1,5 óránk, így a bőröndöket betettük a csomagmegőrzőbe és körberohantuk az óvárost, majd a pályaudvar mellett megettük az első fagyinkat. Nem ez volt a legjobb az utunk alatt, de emlékezetessé tette, hogy magyarul szólt hozzánk a felszolgáló lány.
Ezután buszozás következett, majd pár óra elteltével egyre szebb táj következett és végül megláttuk a durovniki kikötőt! Innen fél órára, Mliniben volt a szállásunk. A Villa Adriatic egy családi panzió. Tiszta, egyszerűen berendezett légkondicionált szobák. Reggelente az erkélyen ücsörögve és a tengert néztük. A közös teraszon pedig friss kenyeret, házi szilvalekvárt, felvágottat, sajtot ehettünk. Hozzá nagy bögre tejeskávé és hol valamilyen tojás, hol bundáskenyér járt. 
De mivel délután érkeztünk, így ekkor még nem voltunk tisztában a háziak fantasztikus vendéglátásával.
Arra gondoltunk, hogy nyaralásunk első estéjét csakis egy helyi étteremben ünnepelhetjük meg méltóképp. Ami jár, az jár, egy ilyen hosszú út után. Sokáig nem kellett vívódnunk a hely kiválasztásán, mert Mlini valóban hihetetlenül pici. A főutca, a városközpont és a strand egyetlen hosszú, tengerparti sétány. Mindez 237 lépcsőre a szállásunktól. Lefelé. Majd természetesen felfelé is. De az egész hely annyira bájos, az idő csodálatos, mi pedig végre nyaralunk, úgyhogy még a lépcsőzésben is csak a jót látom. Hiszen így nincs lelkiismeret furdalásom a késői vacsora miatt. És mivel lehet igazán formás popsira szert tenni? Hát persze, hogy ezzel!
Szóval végigjártuk a városközpontot kétszer oda s vissza és végül egy Laterna nevű hely mellett döntöttünk. Hozzá kell tennem, hogy ebben igazán jók vagyunk. Mármint az étterem választásban idegen helyen. Nem volt nagyon elegáns a hely, de mégse egy pizzéria vagy egy söröző éttermi része. Gyönyörű kilátás, gazdag választék. És ekkor megkezdtük szokásos színjátékunkat. A pincér kihozza az étlapot és megkérdi mit innánk. Erre időt kérünk. Mosolyogva távozik. Pár pillanat múlva visszatér. Szerencséje, mert viszonylag hamar eldöntöttük, hogy csupán ásványvizet kérünk. Udvariasan érdeklődik az ételek felől. Ismét időt kérünk, eddig az italokkal voltunk elfoglalva. Tipródunk, hisz mindenképp felejthetetlenné szeretnénk tenni ezt az estét és jó lenne igazán jót választani. Olyat, ami különleges és finom is. A pincér már csak messziről pillant felénk, arcán udvarias mosoly, mi pedig csupán a fejünkkel jelezzük, hogy még nem sikerült döntenünk. Pár perc vívódás után én végre döntök. Megosztom életem párjával az eredményt és ekkor Ő közli velem, hogy: „Na, ez remek, akkor én is azt eszem!” Ekkor közlöm, hogy jó, akkor én mást választok, hogy ne együk ugyanazt, mert szeretnék minél többféle ételt megkóstolni. Rövid udvariaskodás után, jön a szokásos mentő ötlet : „Együnk valamilyen kétszemélyes tálat!” Azon többféle étel is van, mégis egyforma is és ráadásul jó lenne már dönteni, mert 15 perce itt ülünk. A tál jellege egyértelmű volt. Tengerparton, haltál. A pincér alig hiszi el, hogy végre felveheti a rendelést tőlünk.
Pár perc elteltével megjelenik a kísérőként rendelt salátákkal, majd újabb 10 perc elteltével asztalunkon terem egy mécsessel melegített kisasztal és rajta a haltál. Bagolyvár óta óvatos lehetnék a kritikával, de a Laterna vezetője csak nem olvas! Ha mégis, akkor kérem ide írjon!:) Az étel kritikán aluli volt. Nyilvánvaló volt, hogy hacsak nem gondolatolvasók, akkor a rendelés felvételétől számított 10 percen belül lehetetlenség prezentálni egy kétszemélyes haltálat, frissensült halakból. A köretként jelenlévő mángold, cukkini és pár szem főtt krumpli ízetlen volt és langyos. A hal nem sokkal azelőtt még a mélyhűtőben fagyoskodhatott. Mutatóban volt a tányéron még pár szem kagyló, konkrétan három, ebből egy üres! és rákfarkinca. Rövid turkálás után kértük a számlát. Míg vártunk csak abban reménykedtem, hogy lesz annyi esze a pincérnek és nem kérdezi meg, hogy ízlett-e, mert nem szeretném az első estének megkoronázni egy kiadós veszekedéssel. Nem kérdezte. És gondolom nem lepődött meg az elmaradt borravalón sem.
237 lépcsővel később még láthattuk a szállásadónk által „összedobott” vacsora maradványait és ekkor határoztuk el, hogy másnaptól ott eszünk.

2009. november 8., vasárnap

Mozzarellás csirke, sült zöldségekkel





Ez egy rendkívűl gyorsan elkészülő, hihetetlenül finom étel. A csirkemell filét felszeletelem, picit megklopfolom, majd megszórom sóval és frissen őrölt borssal. A zöldségeket megpucolom és vékony csíkokra vágom. Korábban azt mondtam volna julienne-re, de mióta a Várvizi Péter a Csillagánizs főzőiskolában megmutatta, hogy mi is a valódi julienne, erre inkább nem használnám ezt a jelzőt :)
Az iskolai élményeimről később még részletesebben is beszámolok!
A padlizsánt besózom és műanyag szűrőbe teszem. A paradicsomokat és a mozzarellát felkarikázom. És már csak az összeállítás van hátra. Egy serpenyőben olajat hevítek és a csirkemell szeletek mindkét oldalát megpirítom benne, aztán tepsibe teszem, a tetejére paradicsomot, majd sajtot teszek, megszórom oreganoval. A serpenyőbe öntök egy kevés fehérbort és 1-2 perc kevergetés után az egészet a tepsibe öntöm, majd sütőben kb. 15 perc alatt összesütöm. A legvégén lehet pár percet grillezni is. Míg a hús sül az összevágott zöldségeket kevés olajon, sóval, borssal, wokban megsütöm. A legvégén hozzáadom a maradék apróra vágott sajtot és az olajbogyót. Lehet még mellé plusz köretet tenni, de önmagában is mennyei.

Hozzávalók:

50 dkg csirkemell filé
3-4 mozzarella golyó
2 kisebb cukkini
2 sárgarépa
2 kisebb padlizsán
1/2 póréhagyma
3-4 nagyobb paradicsom
1 csésze fekete olajbogyó
1 dl száraz fehérbor
olíva olaj
 oregano
só, bors



2009. november 7., szombat

Konyhafelújítás

Hosszas álmodozás és tervezgetés után tegnap végre belevágtunk a konyha teljes felújításába. Egy ekkora projekthez három dologból kell sok. Pénzből, időből és ötletekből. Remélem az első kettő csekély mennyiségét kompenzálhatja a harmadik túltengése :)
A legtöbb munkát így Tamásommal ketten végezzük, csak a gáz és vízszereléshez, valamint a burkoláshoz veszünk igénybe némi segítséget. És bár még nem látszik, hisz épp most nyílvánítottuk katasztrófa súlytotta övezetté az egész lakást, de ha kész leszünk lesz egy gyönyörűséges, új konyhánk!
Addig is jön majd pár könnyű és gyors recepet és talán végre a nyaralás részletei is. És pár hét múlva reményeim szerint megmutathatom A KONYHÁNKAT.


2009. november 4., szerda

Paradicsomos sütőtök krémleves parmezánnal

Kétség nem fér hozzá: közeledik tél. Délután 5, és már teljesen sötét van. Ez a recept már a telet idézi, de belecsempésztem a nyár ízét is. A sütőtökkel évek óta sikertelenül barátkozom. Legalábbis a hagyományos változatával. Ez a leves viszont határozottan kedvenc lett. Bár már az is meglepő, hogy levesről ilyet írok. Valószínűleg épp most lehetek egy olyan 7 éves periódus elején, mert érdekes változásokat fedeztem fel az ízlésemen. Nevezetesen, hogy szeretem a leveseket. A tartalmas leveseket, mint a gulyás, a fejtettbab vagy a halászlé, eddig is kedveltem. Sőt még bizonyos zöldség és krémleveseket is, de magamtól sose jutott eszembe főzni. Mostanában viszont nem tellik el hét, hogy ne kívánnék meg valamilyen levest.
A sütőtököt, a hagymát és fokhagymát megpucoltam és nagyobb darabokra vágtam. Egy tepsibe alufóliát tettem és rászórtam a zöldségeket, majd meglocsoltam a kétféle olajjal. Sóztam és megszórtam frissen őrölt borssal. Rátettem a rozmaring szálakat és 180 fokon 45-50 percig sütöttem. Mikor kihűlt a rozmaring kivételével egy fazékba tettem a paradicsommal együtt, aztán botmixerrel pürésítettem. Hozzákevertem a zöldségleveset és felforraltam. Tálaláskor jó sok parmezánt reszeltem rá.
  


Hozzávalók:

kb. 1 kg sütőtök
2 doboz hámozott paradicsom
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
7 dl zöldségleves
5 ek oliva olaj
2 ek tökmagolaj
2 szál rozmaring




2009. november 1., vasárnap

Csupacsoki



A múlt héten Andi barátnőmmel moziba indultunk, de végül úgy döntöttünk elnapoljuk és inkább beszélgetünk. Így keveredtem be életemben először egy McCafé-ba, ahol volt szerencsém megkóstolni a csupacsoki névre hallgató mennyei sütijüket. Mivel szerelembe estem egy répatortával is, így örömmel konstatáltam, hogy lehet fél szeletet is kapni ebből a kalóriabombából. A répatorta felejthető volt, leginkább az émelyítő cukormáz dominált rajta. A csupacsoki viszont zseniális. Tényleg találó neve!
A hétvégén megpróbáltam reprodukálni. Nos, ki merem jelenteni, hogy az utánzat felülmúlta az eredetit. Legalábbis emlékeim szerint :)
Hogy el tudjam dönteni mennyire sikerült, meg kell kóstolnom újra! Esetleg a kettőt egymás mellé téve tesztelhetném? :) 
Egy továbbgondolt brownie-t sütöttem és csokimázzal vontam be.  A csokit gőz felett felolvasztottam, aztán apránként belekevertem a vajat és hozzáadtam a kakaót. A tojásokat habosra kevertem a cukor felével, majd apránként hozzáadtam a maradékot is. Hozzáadtam a tejfölt, a Baileys-t és a langyosra hűlt vajas-csokis keveréket. Végül a sütőporral elkevert lisztet kanalanként hozzákevertem. 
170 fokra előmelegített sütőben, kivajazott szélű és sütőpapírral bélelt tepsiben 40 percig sütöttem.  És most egy kerek piteformában sütöttem, de ajánlom a szögletes formát, mert akkor lehet kisebb, még könnyedén fogyasztható szeleteket is vágni.

Mikor majdnem teljesen kihűlt, bevontam a mázzal.  Ez lesz a végső döfés! :) 
A cukrot összekevertem a kakaóporral és a vízzel. Melegíteni kezdtem, majd belekevertem az olvasztott csokoládét, a mézet, az ecetet, a vanília eszenciát és mikor már egynemű masszát kaptam elkevertem benne a vajat és a tortára simítottam.

Hozzávalók:

tészta
6 tojás
30 dkg finomliszt
45 dkg porcukor
30 dkg vaj
3 ek (holland) kakaópor
20 dkg étcsokoládé ( 70%-os )
10 ek Baileys (elhagyható)
2,5 dl tejföl
1 kk sütőpor


máz
24 dkg porcukor
3 dkg kakaópor
20 dkg étcsokoládé ( 70%-os )
2 tk vanília eszencia
2 ek méz
9 dkg vaj
1 dl víz
1 tk ecet