Recent Posts

2009. december 21., hétfő

Karácsonyi bonbonok



Idén kicsit kisebb nálunk a karácsonyi készülődés. Az elhúzódó és még mindig nem 100%-ban kész konyhafelújítás miatt csak nemrég fejeztük be a nagytakarítást és kezdhettem karácsonyi hangulatba hozni magam. Így idén nem kaptak ruhát a szaloncukrok, hanem fémdobozokba kerültek. Sőt, nem is klasszikus szaloncukor alakúak lettek, de azért biztos vagyok benne, hogy nem marad meg :)


Variációk marcipánra


1000g hámozott mandulát picit megpirítottam, majd megdaráltam és összekevertem a porcukorral. Adtam hozzá valódi keserűmandula kivonatot ( nem aromát! ) és elkezdtem összegyúrni, majd a még szóródó masszát 3 részre szedtem. 


Az egyik rész az időnként rózsavízzel benedvesített kezemtől és a kezem melegétől elolvadó cukortól összeállt.Ebből golyókat formáltam és valódi kakaóporba hempergettem őket.


A másik részbe saját készítésű narancslekvárt kevertem, aztán golyókat formáltam belőle a közepükbe kandírozott narancshéjdarabkát tettem és megforgattam 70%-os kakaótartalmú olvasztott csokoládéban amibe narancshéjat reszeltem.


A harmadik részt kevés házi szilvalekvárral gyúrtam masszává. A golyók közepébe lefagyasztott szilvalekvár golyócska került és végül 70%-os kakaótartalmú olvasztott csokoládéba mártottam.


Kókuszkrémes bonbon – ehhez fél kg kókuszreszeléket összekevertem 25 dkg porcukorral és annyi kókuszkrémmel, hogy formázható masszát kapjak. Lehűtöttem, golyókat formáltam belőle és olvasztott csokoládéba mártottam.


Grand Marnier trüffelkrém fehércsokoládéban - 200 ml sűrű tejszínt felmelegítettem, aztán hozzáadtam 500g jó minőségű, 70%-os kakaótartalmú vízgőz felett felolvasztott csokit. Folyamatos kevergetés mellett kevertem bele kb. 2 ek cukrot , 3 ek mézet és öntöttem hozzá Grand Marnier-t ( mennyiséget nem tudok, de lehet volt 1 dl is :) ), aztán levettem a tűzről és hozzáadtam 50g kockákra vágott valódi vajat és simára kevertem. Egy éjszakára hűtőbe tettem. Másnap formáztam és olvasztott fehércsokoládéba mártottam a bonbonokat.


Kahula trüffelkrém fehércsokoládéban mogyoróval – az előbbihez képest csak annyit változtattam, hogy ebbe Kahulá-t öntöttem és 180 ml tejszínt és 20 ml valódi, főzött kávét tettem. Végül pedig fehércsokoládéba mártottam és pirított mogyoróval szórtam meg.


Remek ajándék bárkinek és ezerszer finomabb, mint a kapható szaloncukrok.





2 megjegyzés:

Judit írta...

Hát, ez nem semmi!Nagyon finomakat alkotttál!
Szép Karácsonyt!

Caviar et Lentille írta...

Köszönöm szépen :)
Neked is boldog ünnepeket!