Recent Posts

2009. december 14., hétfő

Multikulti karácsony a Csillagánizsban

Ígéretemhez híven íme a Mautner Zsófi által összeállított rendhagyó karácsonyi menü. A főzőest óta csupán a desszertet készítettem el itthon is, Tamásom nagy örömére :), de szép lassan biztos megcsinálom az összes receptet, mert különlegesek,viszonylag könnyen elkészíthetőek és nem utolsó sorban hihetetlenül finomak. Épp ezért egyenlőre csak ennek a receptjét és fotóját közlöm, a többit majd később.
Az est egyébként nagyon jól sikerült. Ismét úgy telt el 3 óra, hogy 3 percnek tűnt. Pedig megcsináltunk 5 féle ételt. Igaz nyolcan, kottából és karmesterrel, de megcsináltuk, aztán jól megettük! :) 

Az egész menü a távol keleti konyha ízvilágába kalauzolt el bennünket, de a legtöbb étel kis módosítással átültethető az európaibb ízeket kedvelők számára is. 
Előételként bélszíncarpaccio-t készítettünk zöldpapaya salátával. Ezután vietnami ihletésű csillagánizsos leves(pho), majd gőzölt nyelvhalfilé zöld currymártással következett. A húskedvelőknek hihetetlenül omlós csillagánizsos kacsa készült édesburgonya pürével. Az egészre a koronát a citromfüves panna cotta, mézes passiógyümölccsel  tette fel.
A desszerthez a zselatinlapokat beáztatjuk. A tejszínt és a kókusztejet összekeverjük a vanília kikapart magjával, hozzáadjuk a kicsit megtördelt cirtomfüvet és felfőzzük, majd 20 percet pihentetjük. Hozzáadjuk a kinyomkodott lapokat, poharakba töltjük és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. A maracujákat félbevágjuk, kikaparjuk a belsejüket és a mézzel, a lime és citromlével és a vaníliával összefőzzük és krém tetejére tesszük. A krém lágy, selymes, édeskés és kókusz íze pedig remekül harmonizál a pikáns, egzotikus salsa-val. 

Hozzávalók: ( 4 személyre ) 

300 ml kókusztej
300 ml tejszín
60 - 80g cukor ( ízlés szerint )
vaníliarúd
2 ázsiai citromfű

6 db maracuja
lime
citrom
méz
vaníliarúd



0 megjegyzés: