Recent Posts

2010. március 5., péntek

Argentin angus steak

Míg az előző posthoz fotóztam, összekötöttem a kellemest a hasznossal és vettem pár szelet argentin hátszínt és elkészítettem a legutóbbi Csillagánizsbeli Francia gasztronómiai kalandozás egyik receptjét.
Ott a hús mellé egy cidre-rel és calvados-szal bolondított, gombás, tejszínes barnamártást készítettünk, én egyszerűen egy salátát gondoltam hozzá. De aztán elképzeltem Tamásom kérdő tekintetét : És a köret?! :)
Így végül bedobtam pár szem krumplit a sütőbe, aztán míg a hús az utolsó 10 perc pihenését töltötte, megpucoltam, összevágtam és a hús serpenyőjében megpirítottam a visszamaradt vaj-olaj-húslé keveréken, kevés kakukkfűvel.
Többen panaszkodtak már nekem, hogy képtelenek jó marhasültet, steaket sütni. Cipőtalphoz, vagy farostlemezhez hasonlítható produktumot kapnak. A lényeg, mint oly sok esetben itt az alapanyag minőségén van. Csakis érlelt marhahússal érdemes próbálkozni.  Hogy miért? Az érlelés lényegi részéről  bővebben Molnár B. Tamásnál és Azbesztnél precíz leírásokat olvashat, akit érdekel. Röviden annyi a történet, hogy ezeket a húsokat megfelelő körülmények közt pihentetik, így mire hazavisszük már nem nagyon tudjuk elrontani ( feltéve, ha betartjuk, pl. az alább leírtakat! ) 
A fiúk a Nagycsarnokban örömmel javasolnak elkészítési módot is. Legutóbb én konkrétan "vizsgáztatva" lettem sütésből, mielőtt megkaparinthattam a választott húsaimat :) 
A következő fontos dolog, hogy ki kell venni a húst a hűtőből az elkészítés előtt 1-2 órával. Aztán egy tepsibe tettem sütőpapírt, tekertem rá sót, borsot, rádobtam pár ág kakukkfüvet, majd ráfektettem a kb. 1,5 cm vastag hússzeleteket. Ismét pár tekerésnyi só és bors, aztán betettem a sütőbe 50 fokon 40 percre. Közben volt időm elkészíteni a salátát, amihez egy egyszerű öntetet kevertem, mustárból, olívából, mézből,sherry ecetből, pici sóval, fehérborssal.
Egy serpenyőben szőlőmagolaj és vaj keverékét hevítettem, aztán 1-2 percig sütöttem a hússzeleteket oldalanként. Megfordítani csakis lapáttal, csipesszel, semmi esetre sem villát beleszúrva! Aki átsültebben szereti az nyugodtan süsse 2-3 percig is. Gyorsan visszatettem a sütőbe, egy tiszta sütőpapíron, 50 fokra kb.10 percre. Ezután rögtön tálaltam. Még egy kis só és bors és természetesen egy pohár kiváló vörösbor! Hmmm! Én tisztelem és becsülöm a vegetáriánusokat, de ezek után pláne kizárt, hogy valaha is megértsem Őket! :)

























Hozzávalók:


érlelt marha hátszín ( 15-22 dkg-s szeletből  1-2  / fő )
szőlőmagolaj
vaj
kakukkfű

bors







2 megjegyzés:

Unknown írta...

Már ránézésre is TÖKÉLETES ,húúúúú!Mindenképp kifogom próbálni,a segitségeddel ((-:

Caviar et Lentille írta...

Szólj csak és megyünk Húsért! :)))