Recent Posts

2010. március 31., szerda

Töki pompos



Először jó pár éve a Vörösmarty téren láttam egy karácsonyi vásár alkalmával. Illetve inkább szagoltam :) Isteni illata volt, de akkora sor állt előtte, hogy nem vártam ki. Biztos voltam benne, hogy nagyon ízlene, így legközelebb egy borfesztivál alkalmával leküzdöttem a sorban állási undoromat és végre megkóstoltam. Nem tévedtem. Az egyetlen ami visszatartott a folyamatos töki pompos fogyasztásától, az az ára. Fel nem foghatom mi kerül rajta annyiba! De hát vagyok így pár dologgal :) 
Így végül megsütöttem életem első pomposát és azóta baráti összejövetelek alkalmával nagy sikert aratok, ha éjjel, a picit már megfáradt társaság megérzi a konyhából áradó kenyérlángos illatát. Ha mindennel előkészülök, akkor csak be kell tolni a forró sütőbe és nagyjából 30 perc múlva már lehet is falatozni! 
A lisztet egy nagy tálba szitálom, a közepébe egy mélyedésbe teszem az áttört krumplit, a langyos főzővízében, pici cukorral felfuttatott élesztőt, a sót, majd összegyúrom. Ha szükséges lehet még vizet adni hozzá. Lehet, hogy ilyenkor még keménynek tűnik a tészta, de a krumpli, a só és az olaj hatására 1-2 óra alatt lágy lesz. Nagyjából 10 perc pihentetés után olajos deszkán, olajos kézzel addig gyúrom, míg fel nem veszi az olajat és elkezd hozzáragadni a deszkához. Ekkor visszateszem az edénybe és letakarom.  Ezt még 3-szor ismétlem meg a következő 1 órában, aztán a kezemmel téglalap alakúra nyomogatom, majd 3-ba hajtom, mint egy levelet, aztán elfordítom és megint a közepe felé hajtom a két szélét. Hajtással lefelé visszateszem a kiolajozott kelesztőtálba és letakarva duplájára kelesztem. Előfordult, hogy 8-10 órát is kelt, de 1-2 óra is elegendő. A hosszabb kelesztés esetén csökkenteni kell a folyadék mennyiségét és ilyenkor nem szabad túl meleg helyre tenni.
 A hagymát szép karikákra vágom, a szalonnát felkockázom, vagy eleve kockázott bacon-t veszek, a sajtot lereszelem, a tejfölt pedig összekeverem kevés sóval és zúzott fokhagymával. 
Egy tepsit kibélelek sütőpapírral és lisztezett deszkán kinyújtott ( 1,5-2 cm) tésztát belefektetem. Hagyom pihenni 30 percig, majd villával megszurkálom és 200 fokra előmelegített sütőben ( 6-8 perc alatt ) elősütöm. Ha jóval előre elkészítem, akkor csak 1-1,5 cm-esre nyújtom a tepsibe fektetve hagyom pihenni.
Az elősütött tésztát megkenem a fokhagymás tejföllel, rászórom a szalonna kockákat, a hagymakarikákat és a reszelt sajtot. Visszatolom a sütőbe és addig sütöm, míg aranyszínűre nem sül a sajt.

Hozzávalók ( kb. 10 főre )

500 g finomliszt
500 g BL80-as liszt
40 g élesztő
50 g só
2 nagyobb krumpli 
400 ml a krumpli főzővízéből
1 tk cukor
olaj a gyúráshoz


tejföl
húsos szalonna ( bacon, kolozsvári )
vöröshagyma
sajt
só, bors







6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves "kaviár és lencse" vagy nemes egyszerűséggel "házi tündér " ez a mai recefice túl tett mindenen.Ezt már nem fogom bírni 65kg alatt,de elkészítem , vagy vendég leszek egy baráti összejövetelen (?).A tészta készítésétől fo..k de megpróbálom Én

Caviar et Lentille írta...

Tuti siker lesz! :) De természetesen a legközelebbi összejövetelre örömmel el is készítem. Hacsak nem választasz addig valami mást :)
Várom a beszámolót, főként a + kilókról!:)

Én

Lilas Conuts írta...

Hello from Nouméa, thanks for sharing.

Morzsa írta...

Tegnap ezt sütöttem a fiamnak és barátainak a BEK döntő megtekintéséhez, hatalmas sikert aratott.
Annyira, hogy a végét most ették meg reggelire, a legeslegutolsó szeletet meg lestoppolta az egyik fiú, hogy azt elvinné magával a vonatra (tőlünk meg vidékre)
Két tepsi lett, és a fiatalok nem vették észre az egyik alatt a másikat, így maradt meg, nem önként! ;-)
Én viszont elég sokat szenvedtem a tésztával, mert lusta vagyok, és a kenyérsütőgépbe raktam, ami ugye nem bír el ekkora mennyiséggel, és mindenféle trükkökre kényszerültem, hogy mégis.
Illetve, a krumplitól úgy belágyult a tészta, hogy egyrészt az aláhajtogatás esélytelen volt, meg piszok könnyen meg is kelt: el kellett ugranom valahová, meg csak este kilencre kellett a pompos, így a hűtőbe raktam kelni, de mire 1,5 óra múlva hazaértem, már folyott ki a tészta a tálból.
Na, mindegy, csak azért írom, hogy közben irtó nagy kétségeim voltak, hogy egyáltalán kisüssem-e, jó lesz-e, de tényleg finom lett.
Ellenben -ahogy mondjuk sejthető az 1 kg lisztből- döbbenetes adag, két nagy tepsi lett belőle, ha észreveszik a srácok a második tepsit, nem is bírtak volna szerintem már csipszet enni, pedig 17-18 éves fiúk, és volt belőlük vagy 10 ;-)
Kösz a receptet, szerintem sütöm még, levonva a tanulságokat!

Caviar et Lentille írta...

Kedves Morzsa!

Köszönöm, hogy megírtad a tapasztalataid. Így legalább azok is neki mernek majd állni, akik nem szeretnek tésztát kézzel gyúrni. Igen tény, hogy a krumpli, akárcsak az olaj és a só, ellágyítja a tésztát. Módosítom a bejegyzést, mert annak aki először süti talán túl keménynek tűnik a tészta és ezért vizet ad még hozzá.
Ha legközelebb is túl lágy a tésztád, akkor csökkentsd a víz mennyiségét vagy kelesztés után lisztezett deszkán alaposan gyúrd át.
Örülök, hogy azért megoldottad és sikert arattál! :)

Üdv:
C&L

Morzsa írta...

A recept szerintem tökéletes volt, én voltam béna, mert a gép nem tudta ezt a mennyiséget felkeverni. Alulra mentek a száraz dolgok, tetejére a nedves, és csak "darálta, darálta", de nem tudta átforgatni. Persze, ha valakinek nagyobb üstű gépe van, vagy két karos, az lehet lusta...
Meg az is megkevert, hogy a krumplijaim főzővize eleve nem volt 4dl (pedig három közepest főztem meg, de csak annyi vízben, hogy ellepje), illetve, mire odajutottam, hogy le tudtam szűrni a krumplit, még fel is szívott a főzővízből. Így csak sakkoztam, hogy akkor most kb. mennyit kell még pótoljak hozzá... viszont, a gép miatt ugye nem volt könnyű kitalálni, mert csak öntöttem, öntöttem, mire valami tésztaféle kezdett alakulni... de akkor már egyrészt ragacsos volt, ugyanakkor hatalmas száraz göbök keletkeztek benne, amit a gép nem is tudott fellazítani, ki kellett szedjem, és kézzel dagasztani.... nem hiába mondják: a rest kétszer fárad (és kétszer mosogat!);-))))))
Ha lett volna még itthon lisztem, akkor lehet, hogy ekkor ki is öntöm, és újrakezdem az egészet, de nem volt.
Tanulság meg az, hogy régen rengeteg kenyeret sütöttem a géppel, és akkoriban pontosan tudtam, hogy a krumpli lágyít, meg azt is, hogy kb. mennyi nyersanyagot visz el, de mostanában kevesebb rá az időm, és jó ideje már csak egy-egy kalácstésztát, vagy kakaós csiga tésztát dagasztok benne.
Szóval, én voltam a béna, mindenki próbálja ki a receptet, csak engem ne utánozzatok!
Ha gép, akkor esetleg érdemes megfelezni a mennyiséget (így is egy teli tepsi lesz), ha standard méretű kenyérsütőgéppel esünk neki. És tessék rögtön leszűrni a krumplit, mert ha nem, akkor hiába mérjük ki pontosan a folyadékot, a krumpli pluszban felszív, és ezzel már tuti sok lesz.