Recent Posts

2010. május 18., kedd

Medvehagymás rizottó

Most, hogy így nyár elején beköszöntött az ősz, a múlt héten készített fagylalt és sorbet csodák posztolásával inkább várnék még :) Elvégre kinek van kedve akár csak olvasni is holmi jeges finomságokról!? Az időjárásnak tudom be, hogy egész hétvégén non stop tudtam volna enni. A medvehagyma még a tavasz hangulatát idézi, de fő szempontnak is meg kellett felelni. Nevezetesen, hogy forrón lehessen enni :) Így került sor erre a lágyan fokhagymás ízű, krémes rizottóra, ami kellőképp átmelegített bennünket a nem is kicsit kihűlt lakásban.
A hagymát egészen apróra vágtam és a vajon megpároltam. Hozzáadtam a rizst és hozzáreszeltem a fokhagymát. Hagytam, hogy a rizsszemek átmelegedjenek, aztán hozzáadtam a bort. Folyamatosan kevergettem, míg az összes bort "megitták" a rizsszemek, aztán elkezdtem adagolni hozzá a forró alaplevet merőkanalanként. Mikorra az alaplé elfogyott, a rizsszemek al dante főttek, félrehúztam a tűzről 1 percre, aztán hozzákevertem a frissen reszelt parmezánt, a jéghideg vajkockákat és a csíkokra vágott medvehagymát. Mivel az én alaplevem teljesen sótlan, ezért a sajt belekerülése után sóztam és borsoztam. Azonnal tálaltam.


Hozzávalók: ( 2 személyre )

30 g vaj
1 salotta hagyma
2 gerezd fokhagyma
200 g carnaroli rizs
1000 ml alaplé
100 ml száraz fehérbor
medvehagyma ( kb. 25-30 levél )
70 g parmezán
40 g jéghideg felkockázott vaj


0 megjegyzés: