Recent Posts

2010. június 17., csütörtök

Sült csirkemell zöldfűszeres gnocchival és tejszínes hagymával


A maga nemében ez is fúziós konyha :) Köretként Gordon Ramsay zöldfűszeres gnocchi-ját és Várvizi Péter által ihletett tejszínes, sült hagymát választottam az Ízbolygó és Vomberg Frigyes ötlete alapján készített fantasztikusan omlós és szaftos csirkemell mellé. 
Annyira jól sikerült, hogy momentán nálam ez az összeállítás a kedvenc! És mivel Tamásom is csupán felsőfokban bírt beszélni róla, ezért azt hiszem egy kevés változtatással hamarosan újra az asztalra kerül.
A krumplik sütésével kezdem. Azért jobb sütni, mert száraz burgonyára van szükségünk. 180-200 fokon nagyjából 30-40 perc alatt készül el, de ez függ a méretüktől is. 
Ezután meghámozom és krumplinyomóval összetöröm. Hozzáadom a tojást, a lisztet, a sót, az olajat és összegyúrom. Ezután lisztezett táblán 6 egyforma darabra vágom és hüvelykujj vastagságú, hosszú hengereket sodrok belőlük. Ezután a kés fokával! 3 cm-es darabokra vagdosom. Forrásban lévő, sós vízben kisebb adagokban 3 percig főzöm, aztán azonnal jeges vízbe szedem. Pár perc elteltével lecsöpögtetem és papírtörlőn megszárogatom, majd kacsazsírt hevítek, beledobok 2 gerezd fokhagymát héjastól és pár perc alatt pirosra sütöm benne a gnocchi-kat. 
A hagymákat cikkekre vágom és az olaj és a vaj keverékén kevés sóval karamellizálom. Mikor már egyenletesen szép színük van hozzáadom az alaplét. Pár perc után, mikorra besűrűsödött hozzáöntöm a tejszínt, sózom és alaposan megborsozom. Végül snidlinget, vagy a póréhagyma apróra vágott zöld szárát keverem hozzá a színhatás kedvéért. De ez lehet akár petrezselyem vagy az újhagyma összevágott szára is. Ezt el lehet készíteni előre, de a friss zöldeket, csak közvetlen tálalás előtt érdemes belekeverni.
A csirkemelleket félbevágom és leválasztom róla a mell lebenyeket. 1 liter vízben feloldok 65-70 g tengeri sót és beleteszem a húsokat egy éjszakára ( min. 3-4 órára ). Akár tejet is lehetne használni, de felesleges plusz zsiradék lenne és a végeredmény így is tökéletes lesz. 
Szőlőmagolajat és ghít hevítek ( a ghí-ről bővebben pl. itt, én az Ázsia Bt. üzletében szoktam venni, de jó minőségű vajból el is készíthetjük, bár szerintem úgy sem olcsóbb ) Beleteszem a csirkemelleket, amikről előzőleg felitattam a vizet. Oldalanként 3-4 percig sütöm, majd folpackba csomagolom őket és 10 percig pihentetem. Ezután 1-2 perc alatt pirosra sütöm mindkét oldalát és tálalok.
 



Hozzávalók:

2 csirkemell filé
szőlőmagolaj
ghí vagy vaj

800 g héjában sült burgonya 
 160 g finomliszt
1 nagy tojás
1 kk tengeri só
3-4 ek olívaolaj
1-1 ek aprított bazsalikom és petrezselyem
kacsa vagy libazsír ( esetleg olaj )

1 főzőhagyma
2 vöröshagyma
4 salotta hagyma
2 sonkahagyma
póréhagyma zöld része vagy snidling
szőlőmagolaj 
vaj
100 ml alaplé
100 ml tejszín
 





0 megjegyzés: