Recent Posts

2010. szeptember 30., csütörtök

Elvek, a Csillagánizs és egy csúcs köret Champagne vidékéről


Nem olvasok bulvársajtót. Nem sznobizmus, egyszerűen csak fenntartásaim vannak az ott tényként közölt hírekkel. Szerintem jogosan. Hinném, ha látnám, vagyis ha ott élnék velük. Ettől pedig az Isten mentse meg mindkét felet! :) Az élet megannyi területén próbálok nem ítélkezni, nem alkotni felelőtlen véleményt a tények teljes és alapos megismerése nélkül. És hogy hogyan is jön ez ide? Csak úgy, hogy lassan ideje lenne nem meglepődnöm azon, hogy Csillagánizsban tett számos látogatásaim alkalmával, újabb és újabb, addig tényként számon tartott megállapításom, véleményem íródik felül :)
Ilyen volt például az :"én nem szeretem a somlói bort". Persze csak míg Kovács Antal ajánlására meg nem kóstoltam a Somlói Apátság Pincészet hárslevelűjét, ami azóta a top5-be avanzsálta magát nálam a fehérborok tekintetében. Aztán itt volt még az :"én nem eszem nyulat" kijelentés. Mondanom sem kell, hogy mire végére értünk a franciaországi gasztro kalandozásnak már a nyúlon is túl voltam. És túléltem, sőt! :) 
Aztán hittem én, hogy nem szeretem a zsályát. Elsőként egy harcsa mellett találtam fantasztikusnak, legutóbb pedig elkészítettük azt a köretet, amitől elgyengülök, ha csak rágondolok.
A szalonnát kockára vágom és a harmadát kevés olajon pirítani kezdem, hozzáadom a szálakra vágott hagymák harmadát és tovább sütöm, de vigyázva, hogy ne kapjon színt. Ezután hozzáadom a kb. fél centis karikára vágott krumplik harmadát és nagyjából 10-15 percig rázogatva, óvatosan meg-megfogatva sütögetem. Ha kezd pirulni hozzádobok egy darabka vajat, majd mikor az elolvadt egy mázas cseréptálba borítom. Ugyanígy teszek a másik két harmad krumpli, hagyma, szalonna trióval is. A zsályát nagyobb darabokra vágva közé szórom és a rétegek közé szitálom a lisztet. Sóval óvatosan ízesítem, mert a szalonna sós! Ráöntöm a fehérbort és közvetlen a krumpli tetejére simítok, nyomkodok egy alufólia darabot, aztán alaposan lefedem egy másikkal és beteszem a sütőbe 150 fokra 2 órára.
Az idő leteltével 200 fokon rá lehet sütni pár percet fedő nélkül. 
Tálaláskor borsozom, megszórom esetleg friss kakukkfűvel és a lényeg!:óvatosan megöntözöm dióecettel, amitől valami olyan különleges ízt kap az olvadóan puha krumpli, hogy eszméletlen.
Ott sertésszűzzel, mi itthon malackarajjal ettük. Nálam önálló fogásként is megállja a helyét!

Hozzávalók:

1000 g krumpli
2 vöröshagyma ( ezüsthagyma helyett )
4 salotta hagyma
200 g kolozsvári szalonna
1 csokor friss zsálya ( szárított nem jó!!! )
200 g száraz fehérbor
8 g liszt ( nem elírás, tényleg ilyen kevés )
só, bors
dióecet
kakukkfű



0 megjegyzés: