Recent Posts

2010. szeptember 16., csütörtök

Rókagombás rizottó

Így kell lebukni :) Íme egy újabb jó, ami a nyaralás alatt történt velünk! Gyönyörű, friss erdei gombára sikerült szert tennünk. Eredetileg úgy terveztem, hogy hazafelé útba ejtjük a szombathelyi piacot friss erdei gombáért. Mivel ott már jártam a Keresztszüleimmel épp ilyen okból kifolyólag és nem is akkora kerülő Szombathely Gosztoláról Pest felé főleg, ha jól meg tudja ideologizálni az útvonalat az ember lánya :) De végül a piacozás elmaradt, mert a veleméri templom mellett egy nénitől 1000 ft/kg áron vettem friss rókagombát. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Bosnyák téri piacon 3200ft/kg volt, de láttam már 4000ft-ért is. A néni árult szárított vargányát is 1,2 kg (szárítva 100 g ) került 1000 forintba. Azt hiszem ez is elég jó vétel volt:)
Nem akartam túlbonyolítani az ételt, hogy élvezhessük az erdei gomba páratlan ízét, így egyszerűen csak megmostam a gombát és összetépkedtem, majd kevés forró olaj-vaj keverékén átsütöttem. Sóztam, borsoztam és öntöttem rá egy kevés száraz fehérbort. Most épp olaszrizlinget, mert idén úgy tűnik ő a kedvenc. 
Ezután elkészítettem a rizottót. Az egészen apróra vágott hagymát vajon megfuttattam, óvatosan, hogy színt ne kapjon. Ezután ráöntöttem a rizst, majd 1-2 perc után hozzáöntöttem a bort. Folyamatosan kevergettem és mikor elfőtt a bor elkezdtem merőkanalanként hozzáadagolni a forró alaplét. Nagyjából 20 perc elteltével elfogyott az alaplém és al dente-ére főtt a rizs. Ekkor sóztam, mert nálam az alaplé teljesen sótlan. Gyorsan belekevertem a frissen reszelt parmezánt és a jéghideg, felkockázott vajat. 1 percre félrehúztam pihenni. Addig a gombát felforrósítottam, megszórtam összevágott petrezselyemmel és tálaláskor a rizottó tetejére halmoztam.
A maradék gombára másnap reggel felvert tojást ütöttem és kész is volt a mennyei reggeli. Ehhez már nem, de az előző napi rizottó vacsorához mindenképp illik egy pohár fehérbor :)

Hozzávalók (2 személyre):

400g rókagomba (2 személyre a fele is elég, de akkor a másnapi reggeli elmarad )
1 nagy csokor petrezselyem
só,bors
1 tk vaj
1 tk olaj
50 ml száraz fehérbor


200 g rizottó rizs ( Arborio, Carnaroli, Vialone Nano )
1 salottahagyma
100 ml száraz fehérbor
50 g vaj
1250 ml csirkealaplé
só, bors


75 g vaj (kockára vágva, jéghidegen)
80-100 g Grana Padano vagy parmezán
  

0 megjegyzés: