Recent Posts

2010. február 10., szerda

Születésnapi ebéd a londoni Moro étteremben

Az általam oly sokat emlegetett Locatelli könyv mellett a másik nagy szerelem a Casa Moro. Tavalyi beszerzésük óta az ágyam mellett hevernek esti/reggeli olvasmány gyanánt.
Tamásomat megleptem a születésnapjára egy londoni hosszú hétvégével. Így aztán nem is volt kérdéses, hogy ellátogassunk ezekbe az éttermekbe is. Bár az ünnepelt szerint előbb volt meg az asztalfoglalásunk a Moro-ban, mint a szállás vagy a repülőjegy, de ezúton is visszautasítom az „alaptalan vádakat”! :)

Mivel két ünnepi ebéd nem fért volna bele a költségvetésbe, így arra gondoltam, hogy legalább egy tiramisu uzsonnára beugrunk a Locanda Locatelli-be is.
Aztán az élet felülírta az elképzeléseimet. Mert bár sikeresen rátaláltunk az étteremre, végül az ajtóból visszafordultunk. Sötét, személytelen. De a valódi ok, amiért sarkon fordulunk, az egy áthúzott fényképezőgép képe volt. Tudom sokak számára ez talán szörnyen butaságnak tűnik, de engem mérhetetlenül bosszant az ilyesmi. Egyedül festmények esetén értem meg a fotózási tilalmat, de máshol nem igazán. Ha a könyvét már a fogadópultnál megvehetném, akkor miért ne örökíthetném meg a helyet, ahová nem túl valószínű, hogy visszatérek?! Ez most egy időre visszavett a lelkesedésemből. Valahogy nagyon nem így képzeltem.

De az utolsó napi fantasztikus ebéd a Moro-ban feledtette a csalódottságom. Az étteremről nem tudnék elfogulatlanul nyilatkozni. Családias, világos, barátságos mindenféle sznobizmust nélkülöző hely.     
Mindenki kedves, mosolygós, segítőkész és türelmes. Ami a mi ételválasztási procedúránk mellé azért lássuk be nem árt :) Az asztalon friss házikenyér, olívaolaj, só, bors kínálta magát. Nagyon kellemes vörösbort ittunk hozzá, míg az étlapot böngésztük. Mivel pár hetente változik a kínálat, így viszonylag kevés étel közül kellett választanunk, de persze így is minimum kétszer kértünk időt a pincértől. Az ételek mind szemre, mind ízre fantasztikusak. Én parázson sült malachusit ettem sevillai narancsszósszal és rozmaringos burgonyával, Tamásom pedig egy faszénen grillezett báránysültet választott steak burgonyával és churrasco mártással. 
A desszertje joghurtos piskóta volt pisztáciával és gránátalmával. Én pedig szerencsésen  egy sajttálra böktem birsalmasajttal és szezámos tésztával.
És mindezt meg is örökíthettem, még Sam Clark lefotózását sem nézte senki rossz szemmel. :) 

2 megjegyzés:

olzka írta...

boldog ember :) !

Caviar et Lentille írta...

Nem panaszkodom :)