Másnap a helyi strandot látogattuk meg és egész nap heverésztünk. Egyrészt, hogy kipihenjük az utazást. Másrészt, és ez volt a nyomósabb érv, hogy végre összeszedjünk némi színt.
Mindkettő sikerült. :) Este pedig elégedetten dőltünk hátra a bőséges és kitűnő vacsora után. Paradicsomleves volt, ami egész hasonló az általunk készítetthez, de némi sült paprika ízt is felfedeztem benne. Utána sült húst, párizsi csirkemellet és cukkinis tojáslepény kaptunk, zöldséges rizzsel és az elmaradhatatlan káposztasalátával és paradicsommal.
21.-én reggel útnak indultunk, hogy felfedezhessük az útikönyvekben oly sokat emlegetett Lopud szigetet és a még többet hirdetett fehérhomokos Sunj beach-et. Nos, aki ezt írta róla még nem látott fehér homokot. Azért választottam Horvátországot, mert számomra a sziklás tengerpart a legszebb. Erre bedőlve a hely fantasztikus PR-osának elhajókáztunk erre a szigetre, ahol aztán hegyre fel, majd hegyről le, keresztül gyalogoltunk a szigeten 40 fok melegben. És amikor már erőnk végén jártunk, megláttuk az ominózus partot. Nem állt el a lélegzetem. Épp olyan volt, mint bármelyik homokos tengerpart. A homok forró, a víz sekély és telis tele a part darázzsal. Rövid időn belül gyűlöltem a helyet. Sikeresen fogtunk egy golf autót taxi gyanánt és visszamenekültünk a sziget másik felére. Itt megkerestük a szintén sokat emlegetett Pálma fagylaltozót és megnyugtattuk magunkat egy-egy hatalmas fagylaltkehellyel.
A következő pár napban bejártuk a környéket. Dubrovnik óvárosát és strandjait, ez utóbbiak felejthetők, Cavtat-ot és a Lokrum szigetet. Ez esetben nem túlóztak a leírások. Valóban gyönyörű hely. Rálátni Dubrovnik-ra és valóban könnyedén találtunk magunknak egy saját strandot! :)
Cavtat pedig lenyűgözött! Olyannyira, hogy többször is visszatértünk. Parányi kis városka, a part mentén végig éttermek, a kikötőben pedig csodálatos yachtok.
Meglátogattuk a Tresteno-i arborétumot és elbuszoztuk Ston-ba. Ston két dologról híres. Ő büszkélkedhet a 2. legnagyobb fallal a Kínai Nagy Fal után, és az osztrigájáról. Így hát régi álmom teljesült, végre megkóstolhattam az osztrigát, nyersen. Nem lett a kedvencem, de azért még próbálkoznék vele így is, sült változatban pedig mindenképp. A hozzá kóstolt Plevac nevű bor határozottan kellemes volt. A fal megmászása pedig igazi kihívás volt. Tekintve, hogy Tamásom tériszonnyal, én pedig asztmarohammal küszködtem.:)
Még itthon kitaláltam, hogy milyen jó lenne lemenni egészen az ország legdélebbi csücskéig.
Remek ötlet. Vajon miért nem kérdezte meg tőlem senki, hogy miért? :)
Egészen eddig minden programot megvitattunk a házigazdáinkkal, akik hasznos tanácsokkal, ötletekkel láttak el minket. Ezen a napon ez elmaradt. Illetve ez nem teljesen igaz, mert korábban egyszer már említettük nekik ezt a tervünket és akkor mondták, hogy oda nehéz eljutni. Ennyi. No, de mit nekünk nehézség! Útra keltünk. Cavtat-ból ment egy nap 3 busz arrafelé. A legkorábbival elmentünk a félúton lévő Molunat-ba. A sofőr furcsán nézett mikor mondtam, hogy meddig mennénk, de nem szólt semmit. Molunat-ot falunak sem nevezném, hisz mindösszesen egy kemping és egy étterem található a strandja mellett. Rövid hűsölés következett a vízben, majd a következő busszal továbbmentünk Vitaljinea felé. Ugyanaz a sofőr, ugyanaz a busz. Egyre furcsábban néz, de nem szól semmit. Ekkor már gyanakodnunk kellett volna. De nem tettük. :) Elszántan haladtunk a legdélebbi pont felé. Ez a hely a térkép szerint Prevlaka. Még az se tűnt fel, hogy a térképen kívül máshol nem is említik a helyet. :)
Alig egy fél óra elteltével már csak hegyeket láttunk, aztán pedig földeket, szőlőt, paradicsomot, aztán vége lett az útnak és megállt a busz a semmi közepén. Kétség nem fért hozzá, hogy megérkeztünk. Ez volt a végállomás.
Ekkor megkérdeztük a sofőrt, hogy hogyan juthatnánk el Prevlaká-ba. Közölte, hogy csakis gyalog, ha kocsink nincs. Szerintem ekkor már majd megfulladt a visszafojtott röhögéstől.
Elindultunk. Nagyjából 50 méter után megláttunk egy táblát, mely szerint 7 km. Gyors fejszámolás. Kizárt, hogy 14 km-t sétáljunk ebben a hőségben kockáztatva, hogy lekéssük az utolsó buszt hazafelé.Visszaindultunk a buszhoz. Ekkor megláttunk egy csacsit. Gondolom Ő lehetett a hely fő látványossága. Éhesnek és szomorúnak tűnt, így szedtem neki pár fürt szőlőt, ami villám sebességgel el is pusztított. Azóta is csak remélni tudom, hogy ehet a csacsi szőlőt és nem lesz baja tőle.
Ezután, mintha mi sem lenne természetesebb, megvettük a jegyet vissza Cavtat-ig. A sofőr rendes volt. Nem nevetett hangosan rajtunk.
Azt azért még megtudhattuk az ominózus tábláról, hogy csapatépítő tréningek tábora található a megközelíthetetlen Prevlakán. Így ezúton szeretném ajánlani a főnökeimnek a legközelebbi ilyen programunk helyszíneként. :)
Bejegyzések
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése