Recent Posts

2009. július 2., csütörtök

A KENYÉR kovásszal, burgonyával és barnasörrel




A kovásszal készült kenyeret már dicsértem
korábban is, mostanság viszont egy olyan kenyér nálunk a sláger, amihez első alkalommal több, mint 2 hétig gyártottam a kovászt. Tisztában vagyok vele, hogy ez már már fanatizmus, de megérte! Azóta folyton ezt a kenyeret sütöm, mert fantasztikusan finom íze van és mert napokig friss. Apró szépséghibája a receptnek, hogy kissé időigényes. Konkrétan 1 nap. Persze megszakításokkal, de programot nem érdemes tervezni mellé. Viszont ha amúgy is otthon van az ember, akkor nem nagy áldozat időnként átgyúrni, vagy épp hajtogatni :)
A sütést megelőző napon elkészítem a sörkovászt. Tudom, tudom hogy ez így már két nap, de becs szó, hogy a nettó munka nem több 1,5 óránál és akkor még sokat is mondtam. Szóval a sörélesztő: Ehhez a sört összekeverem a liszttel és addig főzöm, folyamatos keverés mellett, míg sűrű nem lesz. ( kb. 2-3 perc) Megvárom míg kihűl és hozzáadom a kovászt és letakarva pihentetem. Másnap hozzáadok a főtt krumpli vizéből 125 ml-t és a többi hozzávalót. Összegyúrom és 10 perc pihentetés után olajozott felületen, olajos kézzel dagasztom. Aztán olajjal kikent tálba teszem és letakarom. Ezt háromszor ismétlem meg, 30 percen keresztül. A tészta egyre rugalmasabb és egyre kevésbé ragacsos lesz. A végén 30 percet pihentetem, majd lisztezett felületen 20 x 30-as tégla lappá paskolom. Először a hosszabb oldalát felhajtom a kétharmadáig, majd ráhajtom a maradék egyharmad tésztát. Utána keresztbe fordítva is három rétegűre hajtom, összeillesztéssel lefelé a tálba teszem és letakarva pihentetem 1 órát. Ezt 4 órán át ismétlem óránként.
Kettészedem a tésztát és hosszúkásra formázom, úgy hogy először 2 kerek cipót csinálok belőle, majd 10 perc pihentetés után oválisra lapítom. A "sarkait" a közepe felé hajtom,így kapok egy lekerekített szélű négyzetet átlókkal, aztán félbehajtom, a hajtást lefelé fordítva görgetem a deszkán, hogy a végei kissé elvékonyodjanak. Letakarva 3 órát pihentetem, hogy még egyszer duplájára nőhessen. Aztán bevágom, megspriccelem vízzel és 220 fokra előmelegített sütőbe helyezem lisztel beszórt sütőlapra, egymástól 10 cm-re. 20 perc után csökkentve a hőmérsékletet 190 fokra újabb 20 percig sütöm. Rácson hagyom kihűlni. A recept a Szakácsok könyvéből van, ahonnan az az ötlet is, hogy a sütő aljába egy tepsi jégkockát teszek a kenyérrel egyidőben, hogy biztosítsam a nedvességet a sütés ideje alatt.
A formázás után alaposan belisztezett sütőpapírokon a legjobb tartani, mert így lehet legegyszerűbben ráemelni a forró sütőlapra anélkül, hogy elveszítené az alakját.





Hozzávalók
2 kenyérhez

a sörélesztőhöz

125g barnasör
25 g BL80-as liszt
50 g kovász



a tésztához

150g főtt burgonya áttörve
225 g a burgonya sótlan! lehűtött főzővizéből
10g tengeri só
500g BL80-as liszt
semleges ízű olíva vagy napraforgó olaj a gyúráshoz







0 megjegyzés: